A természetes rend

"Ha a később érkezett adni akar annak, aki korábban érkezett, ahelyett, hogy kapna a korábban érkezettől, olyankor felborul a családban az "adni" és "kapni" rendje. Például ha egy rossz házasságban az anya a gyermekétől kapja meg, amit a férjétől nem, akkor az a gyermekre messzemenő kihatással lesz.

A természetes rend ilyen felborulása eredményezi, hogy a gyermek "nagy" és a szülők "kicsik". A gyermekben azonban csak akkor alakulhat ki biztonságérzet, ha felnézhet a szüleire, erősnek láthatja őket. Az ilyen gyermek életérzésére felnőtt korában sem tud rátelepedni az elbizonytalanodás.

Ha a gyermek a szülei gyámolítójának szerepébe kényszerül, mert szükségesnek ítéli, akkor az teherként nehezedik a lelkére. A természetes viselkedésmódok ilyen megfordulásával szemben a gyermek tehetetlen. Nem ő tehet róla, hogy ilyen helyzetbe kerül, mégis neki kell viselnie a következményeit. Igaz később, amikor a gyermek felnő és belátóbb lesz, általában már nem neheztel szüleire emiatt.

A természetes rend sok esetben akkor borul fel, ha az apa vagy az anya annak idején nem kapott meg valamit a szüleitől, és most a gyermektől követeli. Ha például az apa elutasítja saját apját, érzelmi igényei kielégítését gyermekétől várja. Ilyenkor a gyermek már nem gyermek, hanem az egyik szülő szerepét játssza.

Ha a szülők bizalmukba avatják a gyermeket, és egészen intim dolgokat is elmondanak neki, arra a gyermek nem tehet ugyan, mégis ő issza meg a levét, hogy olyan ismeretanyaghoz jut, ami nem illetné meg. Ugyanez érvényes az unoka-nagyszülő kapcsolatra is.

Felnőttkorunkban is előfordulhat, hogy szüleinkkel ilyen helyzetben találjuk magunkat. Ha a szülők olyan dologról beszélnek felnőtt gyermeküknek, amelyek nem tartoznak rá, gyermekük szeretettel azt mondhatja apjának vagy anyjának: "Kérlek, ne beszéljünk erről. A gyermeketekként ilyesmiről nem akarok tudni." Így a szülő ismét nagy lesz, a gyermek pedig kicsi. Ezzel kapcsolatban arra gondoljunk, hogy idős szüleivel szemben a felnőtt is gyermeknek érzi magát pszichikailag. Felnőttként is megmarad a szülei gyermekének. Hamisság volna tehát azt mondani: "Most már felnőttem, azonos szinten állok a szüleimmel."

Napjainkban gyakorta előfordul, hogy a szülők a gyermeküket társukként kezelik. A gyermek sok barátot és cimborát szerezhet, szülei azonban megismételhetetlenek. Nem helyettesíthetők, mint a játszópajtások. Gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében nemritkán nagyon sajátsáos helyzet alakulhat ki. Ha például az anya számára a fia pótolja a hiányzó férjet, az árthat a fiúnak, mert az az apjához is ragaszkodni szeretne."