Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk

"... Ha elismerjük szüleinket azoknak, akik, akkor az élet misztériumát fogadjuk el és alávetjük magunkat neki. Ellenőrizheted ennek az elismerésnek a hatását a lelkeden, ha elképzeled, hogy mélyen meg hajtod a fejed szüleid előtt, és ezt mondod nekik: "Az élet, melyet adtatok, teljes értékében eljutott hozzám, azon a teljes áron, amibe ez nektek, és azon a teljes áron, amibe ez nekem került. Elfogadom mindazzal, ami vele jár, minden korlátozottságával és lehetőségével."

Abban a pillanatban, hogy ezt a mondatot autentikusan kimondjuk, az életet és a szüleinket úgy fogadjuk el, amint azok vannak. A szív kinyílik. Bárki, aki megteszi ezt az elismerő lépést, teljesnek és békésnek érzi magát.

Hasonlítsd össze ezt az elismerést az ellenkezőjével: képzeld el magad, ahogy elfordulsz a szüleitől és azt mondod: "Más szülőket akarok, nem tetszik az, amilyenek az enyémek." Micsoda illúzió! 

Mintha lehetséges volna, hogy önmagunk legyünk, és közben más szüleink legyenek. Azok, akik titokban ilyen mondatokat mondanak, elfordulnak az élettől, az élettől, ahogyan az van, és üresnek, támasz nélkülinek érzik magukat, és nem találnak békét önmagukban. 

Néhány ember fél, hogyha úgy veszi a szüleit, ahogy ők vannak, magára kell vennie szülei rossz oldalait is, és úgy viselkednek, mintha választhatnának, és az életnek csak azt a részét kellene elfogadniuk, melyet kedvelnek. 

Ha félünk attól, hogy átöleljük az élet egészét, a jó dolgokat is elveszítjük. 

Ha elismerjük a szüleinket úgy, ahogy vannak, magunkhoz öleljük az élet teljességét, úgy, ahogy az van...." (Bert Hellinger - A működő szeretet)